Kinyitni: QuickTime programmal

 

  

 

 

                                       2013.  május 19                                                                                                    

 

 

Szabó Imréné  1943.05.27 - 2014.04.06

 

Szabó Imréné szül. Angyal Rozália 1943.05.27. Született Salgótarjánban,

A szülöi ház Karancsalján volt, ahol a szüleivel és két báttyával Jánossal és Józseffel élt. Már fiatalon sokat kellett neki dolgozni, mivel az édesannya nagyon beteg volt. Így rá maradt a házi munka, ahol a háztartásban három bányász a kemény munka után fáradtan hazajöttek.

Fiatal korában a Nógrádmegyei Építöipari Vállalatnál dolgozott mint segédmunkás a kömüvesek mellett.

1961-ben elköltözött Hódmezövásárhelyre, ahol az elsö férjével Kovács Istvánnal élt.

A Házasság csak pár évig tartott, 1964-ben Gyapjas Tamás lett a következö férje. Ebben az idöben elvégezte az esztergályos szakmát.

1972-ben megismerte Szabó Imrét, akivel boldog házasságot töltött az Imre haláláig 1995-ig Szentesen.

Szentes lett Rozikának a végleges otthona. Itt elvégezte a virágkötöi szakmát, majd egy idö után a kórház kapuban a saját boltja lett meg neki, amit évtizedekig sikeresen vezetett.

Saját gyermeket sajnos nem lehetett neki világra hozni, de a nagy szeretetet ami a szivében volt a családtagoknak és a barátainak böségben tovább adta.

Az élete utólsó évtizedét Varga Antallal boldogságban tudta eltölteni.

Az utolsó közel egy évben sokat szenvedett szegény a betegségében, majd 2014 április 6.-án örökre távozott tölünk.

Aki Rozikát ismerte tudja, hogy öt nem lehet pótolni. Az utolsó szavai amit nekem mondott a telefonban az volt hogy szeressétek egymást. Ez az egy mondat elárul róla mindent. Így marad meg emlékezetemben.

 

 

 

Szabó Imréné
videók, életrajz
képek
vendégkönyv
Kapcsolat